Történelmi táj

A város, melynek patakokkal tagolt erdős – hegyes vidékén birodalmak, népek: rómaiak, törökök és németek nyomait fedezhetjük fel ma is.

A város, melynek büszke romjai felett IV.Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás királyaink szelleme ragyog.

A város, ahol erdő fái és a vén Duna hullámai is Zách Klárára, Kottaner Ilonára, Görgey Artúrra és történelmünk sok más hősére emlékeztetnek. A város, amely Kisfaludy Károly, Petőfi Sándor, Arany János és Áprily Lajos költészetét is megihlette. A város: Visegrád.

Fellegvár

A tatárjárás után IV. Béla király ide helyezte át a fővárost, majd itt került sor az 1335-ös híres háromkirályok találkozójára, az első visegrádi csúcsra. Mátyás felújította a vár palotaszárnyait. A  fellegvárban több alkalommal is őrizték a szent koronát a koronázási ékszerekkel, sőt 1440-ben Erzsébet királyné megbízásából egyik udvarhölgye, Kottaner Jánosné innen rabolta el.

Királyi Palota

Károly Róbert kezdte építeni. Zsigmond uralkodása alatt vált fallal körülzárt palotává. Hunyadi Mátyás idején a késő gótikus stílusban átépített palotában megjelent a reneszánsz építő- és szobrászművészet is. Giovanni Dalmata nevéhez köthető a palota leghíresebb dísze, a Herkules-kút elkészítése is.

Zách Felicián 1330-ban itt támadt rá az éppen ebédelő királyi családra – mert a királyné öccse meggyalázta a lányát. Károly Róbertet csak megsebesíteni tudta, a királyné négy ujját azonban lecsapta, még mielőtt menekülés közben a testőrség darabokra kaszabolta… bosszúból a Zách famíliát a király parancsára kiirtották.

A Királyi Palota előkertjében mesekert és foglalkoztató ház várja a gyerekeket. Egyenesen a Mátyás-mesék világába léphetnek be a veretes díszkapun át. Van itt hordós sárkányszekér, küzdőtér, labirintus, lengő és mérleghinta, függőhíd, királynői trón és íjászpálya is.

Kirándulás

Nagy Villám és Mogyoróhegy – Ha gyalog vágna neki a felfedezőútnak, legyen a kiindulópont a visegrádi rév, innen alig kaptatva visz az út a Királyi Palotáig, majd feljebb az Alsó Váron át a híresen szép – Kirándulóközpontig itt egy kis pihenő, majd irány a nagy-villámi Zsitvay-kilátó és a Fellegvár… Lefelé a másik oldalon ereszkedik az út a Kálvárián át a révig. 3 -5 óra az út, sűrű pihenőkkel, nem beszélve a megállító látnivalókról. Világszínvonalú természetes kiránduló központ, 20 kilométeres sétaúttal. A hatalmas területen hétvégén több száz piknikező is vígan elfér.
Vadaspark – fából épült játszóterek és minigolf várja a családokat. És a szépséges természet. A mogyoró-hegyi erdészháznál lovagolni és íjazni is lehet. Az Apát-kúti-patak völgye nagy játszótereket, forrásokat, halastavat rejt. Kedvenc a kisállatkert.
Sípálya – Nyáron gyepsí-pálya üzemel Nagyvillámon, Télen sí és szánkópálya.. 1700 méter hosszú, felvonókkal. Felszerelés kölcsönözhető, miként mindenféle biciklik is.
Bobpálya – A Nagyvillám-Kilátó melletti bobpálya pont olyan, mint egy bobpályának lennie kell. Kanyargósan süvítő és fékezős.
Drótkötélpálya – a Nagyvillám Vadászcsárda mögött, lecsúszás Mogyoróhegyig az erdő lombkorona szintjén – pazar panorámával. A végállomásról minibuszok szállítják vissza a résztvevőket a starthelyre.

Gasztronómia

A város gasztronómiai kínálata igen gazdag, hiszen a legelegánsabb szállodai éttermek, történelmi hangulatú vendéglátóhelyek és családias kisvendéglők között választhat az idelátogató. Minden év májusában reendezik meg a Visegrádi Gasztro és Kulturális Fesztivált, ahol vendégek Visegrád ízeivel ismerkedhetnek meg. A szállodák, éttermek séfjei ez alkalomból különleges visegrádi specialitásokat kínálnak, melyek között a középkori és a sváb konyha meghatározó ételei is megkóstolhatóak.

Share on social networks

Aliz Sándorffy

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Üzlet
Hírlevelünk

Subscribe to our newsletter and get exlusive first minute offers straight into your inbox.

[contact-form-7 404 "Not Found"]
Close

Fedezze fel Visegrádot!