Turizmus

A Turizmus Summit 2017 rendezvényre készült el az az animációs film, amely közérthetően és egyszerűen mutatja be: melyek a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 céljai, és milyen eszközrendszerrel lehet ezeket elérni. Magát a stratégiát október elején fogadta el a Kormány, a teljes dokumentum szintén letölthető a Magyar Turisztikai Ügynökség weboldaláról.
A Kormány által 2017. október elején elfogadott Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 meghatározza a következő időszakban azt a keretrendszert, amelyben az állam és a piac közösen gondolkodik Magyarország turizmusának jövőjéről.
A Stratégia a következő 13 év turizmusának nagykönyve, zsinórmértékként szolgál a turizmus minden cselekvő szereplője számára. A stratégiában megfogalmazott missziónk, azért dolgozni, hogy elmeséljük Magyarország történetét, és a turizmus fejlesztésén keresztül biztosítani tudjuk az ország gyarapodását.
A Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 célja, a magyar turizmus GDP-hez való közvetlen és közvetett hozzájárulása a jelenlegi 10-ről 16 százalékra növekedjen 2030-ra, Magyarország 19 helyet lépjen előre a turizmus nemzetközi versenyképességi listáján, valamint 30 új városból váljon elérhetővé légiközlekedéssel Budapest. Emellett a kereskedelmi szálláshelyeken megduplázódjon a vendégéjszakák száma, a fejlesztéseknek köszönhetően 1000 szállás- és vendéglátóhely újul meg, és a Magyar Turisztikai Ügynökség részvételével 500 projekt valósul meg a következő 13 évben.
A stratégiához illeszkedő fejlesztésekhez a Kormány minden eddiginél nagyobb mértékű, több mint 820 milliárd forint forrást biztosít 2030-ig. A stratégia végrehajtásával Magyarország elfoglalhatja méltó helyét a világ turizmusában. 
A Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 céljait és eszközrendszerét bemutató animációs kisfilmet itt nézhetik meg!

Atomjégtörővel az Északi-sarkra

Nem mindennapi utazásról tértek vissza 2 évvel ezelőtt, az 1000 Út Utazási Iroda utasai: Murmanszkból indulva atomjégtörő fedélzetén látogattak el az Északi-sarkra. Az utazás több szempontból is egyedi és különleges volt, Rosatomflot kikötő-bázisára például már a belépéshez is speciális engedély kell.
A hajó az „50 Éves Győzelem” névre hallgat, ez a világ egyik legerősebb atommeghajtású jégtörő hajója, amely néhány ilyen kivételtől eltekintve fontos kutatómunkát végez tudósokkal a fedélzetén.  Indulás előtt az expedíciós legénység részletes beszámolót tart a partraszállás sajátosságairól és az atomjégtörő, illetve a helikopter biztonsági előírásairól, a partraszállások helikopterrel és gumicsónakokkal történnek.  Miután már a legénység minden részletes tudnivalóba beavatja a nemzetközi társaságot, megmutatják a hajó szívét: az atommeghajtású motort.
Az utazás 14 napos, melyet az utasok javarészt a hajón töltenek, azokban a kabinokban ahol egyébként a kutatók szoktak megszállni. A szobákban nem szabad luxuskörülményekre számítani. Napközben ahol lehet, partra szállnak az utasok, akik ha szerencsések, lencsevégre kaphatnak néhány jegesmedvét, delfint, fókát vagy bálnát.
Az út során teljes ellátást élvez a csapat, az expedíción résztvevő társaság változatos és multikulturális, a világ minden részéről érkeznek „felfedezők”. Az utasokat csoportokra osztják, akik általában együtt mozognak a kirándulásokon. Napközben rengeteg előadást tart a velünk utazó szakemberekből álló expedíciós-team, mindent megtudhat a csapat a jellemző élővilágról, geográfiáról, a jégsapkák olvadásáról és az éghajlat változásáról.
Az út fénypontja az Északi-sark elérése. A hajónk kiköt, ledob egy több tonnás vasmacskát, majd következik a partraszállás. Az utasok beszámolója szerint egyszerre felemelő és hátborzongató érzés, amikor az ember kilép a jégre, és belegondol, hogy csak egy jégréteg választja el a több mint 4000 méter mély óceántól. Mindenki készít néhány különleges fotót, a csapatot alakzatokban fotózzák a hajóról és kezdetét veszi a sarki piknik. Sörasztalokon terítenek meg, majd elkezdődik az ünneplés. A bátrabbak még a jeges vízben is megmártózhatnak.
A bakancslistás utazásra nyáron nyílik meg a lehetőség, mert tenger csak a nyári hónapokban alkalmas erre a célra. Mindössze 2-3 időpontban indul júniusban és júliusban.

Így készül az egyik legfinomabb szaloncukor

A szakma fortélyaiba nyerhetnek betekintést az érdeklődők Szamos László és Haraszti Andor, a Szamos mestercukrászainak segítségével.
Budapesten, a Vörösmarty tér sarkán, a Váci utca 1. szám alatt nyílt meg több évvel ezelőtt a Szamos Gourmet Ház. Az egykoron tőzsdepalotaként is ismert patinás épület gyönyörű földszinti termeiben kialakított kávéház belső szalonjából egy látványcukrászatra nyílik rálátás, ahol kávézás közben a cukrászok munkáját is figyelemmel lehet kísérni.
A helyszín adta magát, hogy filmen is bemutassák a karácsonyi szezon legnépszerűbb édességének, a szaloncukor készítésének titkait. A család egyik tagja Szamos László mestercukrász, valamint Haraszti Andor csokoládémester mesél a szaloncukor készítés titkairól a Szamos Gourmet Ház látványműhelyében.
„A Szamos mai napig azt az elvet követi, amelyet az alapító Szamos Mátyás képviselt 50 évvel ezelőtt. Hiszünk a minőségi alapanyagokban, a jó magyar szakemberekben és a folyamatos megújulásban. A különleges minőség, a változatos, nemes ízek megérdemlik, hogy ne csak ünnepi nassolni valóként, hanem akár ajándékként is tekintsünk rájuk” – mondja Kelényi Kolos, a Szamos család stratégiai igazgatója.
A Szamos az idei évben a korábban is népszerű desszert marcipán szaloncukrait új csomagolásban is elérhetővé tette.  Ezeken túl természetesen az idei évben is megtalálhatók a kínálatban a szaloncukornak csomagolt prémium töltött praliné desszertek.

Egyedülálló kisfilmet mutatott be a CNN a magyar cowboyokról

Kivételes kisfilmet mutatott be a CNN a magyar cowboyokról, azaz a csikósokról az MTÜ szakmai együttműködésével. 
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szakmai együttműködésével készült videóban bemutatják a világon egyedülálló csikós életformát, az állatokkal kialakított kapcsolatukat és a Puszta hangulatát. Ez immár a második olyan, magyar turisztikai tartalmú videó, amelyet az amerikai tulajdonú csatorna bemutatott az idei látogatásuk után.
A videóban nagyon pozitív megvilágítást kapnak a magyar hagyományok, sikerült igazán vonzó képet mutatni a pusztai életről, a máshol nem tapasztalható, egzotikus hangulatról.
A csikósok beszélnek a lovakkal kiépített nagyfokú bizalomról és az évszázadokra visszanyúló hagyományokról, amelyeket a mai napig őriznek.
 

Rendhagyó kisfilm készült Magyarországról

Magyarországot mint a vizek földjét mutatja be az a különleges 1 perces kisfilm, amelyet a CNN Create nevű csapata készített, és egy nyíltvízi úszó szemszögéből mutatja be az országot. 
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szakmai együttműködésével készült kisfilm többek között azért is különleges, mert egy olyan külföldi utazó szemszögéből mutatja meg az ország ismert és rejtett kincseit is, aki korábban nem járt még hazánkban.
Mindezt látványos felvételekkel tette felejthetetlenné a filmgyártó csapat, és olyan gondolatokkal, amelyek teljesen új megközelítésben szólnak Magyarországról.
A CNN Create csapata július közepén érkezett Magyarországra, és napokon át utaztak helyszínről helyszínre főszereplőjükkel, Vivienne Rickman-Poole nyíltvízi úszóval.
A csapat rendhagyó koncepció alapján dolgozott, a filmnek ugyanis nem volt előre megírt forgatókönyve, csak a forgatási helyszíneket választották ki, a végső narráció és gondolatmenet a főszereplő valódi benyomásai és valódi véleménye alapján készült el.
A kisfilmben Vivienne Rickman-Poole többek között arról beszél, hogy szerinte Magyarország egy gyönyörű ország, amely büszke a kultúrájára és a történelmére, és hogy mindenki, akivel találkozott, örömmel osztotta meg vele az élményeit és tudását az országról, és azt érezte: nagyon szívesen látják itt. Külön kiemelte a Balatont is, azt mondta róla: a tó színei elképesztőek. 
A forgatócsoport a Balatonnál kezdte a munkát, majd meglátogatták a Tapolcai tavasbarlangot, de jártak a Megyer-hegyi tengerszemnél és a Dunakanyarban is. Budapesten pedig többek között a Gellért és Széchenyi fürdőben, a Halászbástyán, a Lánchídnál és a High Note Sky Barban is forgattak. Majd az öt napos forgatás végén készítettek egy interjút a főszereplőjükkel a benyomásairól és érzéseiről, ebből az interjúból készült el végül a kisfilm narrációja. 
Jelentkezz be! Új Profil

 
×
 
×
FORGOT YOUR DETAILS?
×

Go up